2011. június 16., csütörtök

A karizmatikus vezető halála



Jim Collins írása a karizmatikus vezetővel kapcsolatban megragadta a figyelmem. Már elég régóta követem néhány karizmatikus vezető életútját, és nagyon hamar észrevettem a buktatókat. Amikor egy közösség egy vezető köré épül, borítékolható a hanyatlása, hacsak az őt követő vezető nem épít fel valami maradandót.

 Majdnem meghatározás szerint, egy hosszútávra építkező szervezet nem támaszkodhat csupán egy vezetőre, hiszen az egyének meghalnak, nyugdíjba mennek vagy elköltöznek. Sőt, ha egy szervezet beazonosítását nem lehet különválasztani a vezetője identitásával, akkor kevésbé ismerhető ki, hogy miért létezik. Tulajdonképpen azt jelenti, hogy feláldozza annak lehetőségét, hogy alapvető értékei alapján működjön.

Tehát a karizmatikus vezetői modell meg kell szűnjön. Mivel helyettesítsük? Egy szervezet felsővezetőjének feladata egyértelműen az, hogy megtervezze és megerősítse azokat a mechanizmusokat, amelyek életet adnak a szervezet alapvető értékeinek, valamint a változás folyamatos előmozdítása.

Mechanizmusok építése, a vezető kezében a legerőteljesebb, ugyanakkor a legkevésbé megértett és használt eszköz. A vezető olyan, mint egy tervezőmérnök – felkutatja a szervezete létezésének miértjét, feltárja az erősségeket, és felépít mechanizmusokat.

Bár a régi szerep még vonzó lehet, mivel nagyban dicsőítette a vezetőt. A karizmatikus stílusú vezető nehezen szakít a körülötte levő forgással, mely intenzív befolyásából ered. De a karizmatikus vezető nem egy jó eszköz, az életrevaló szervezetek manapság kigyógyulnak belőle. Az egészséges közösségek megkövetelik, hogy vezetőjük beoltsa őket az együtt felépített céltudatossággal, aki mechanizmusok által apró lépésekre bontja a célokat.

Bármennyire is nehéz lenne a váltás a tervezői vezető stílusra, van három dolog, amely érint minden ügyvezetőt azzal kapcsolatban, amit erőltetnie kell szervezetében: (1) idő a kreativitáshoz, (2) idő intervallum, (3) és mérték.

Először, lássuk a kreativitást – amennyire energiával tölt fel, hogy hatással légy mások életére, annyira energia elszívó is, ha nincs elég idő a valódi kreatív elmélkedéshez és a valódi kreatív munkához. Ezt a munkát kell elvégezze a mechanizmusok felépítése. Az időhiány nagyszerű forrása lehet a kiégésnek.

A második dolog az időintervallum. Sokkal több időbe kerül egy hosszútávra szóló mechanizmus építése,  mint a személyes jelenlét általi befolyásolás. A mechanizmusok nem tőled függnek. Ha holnap elüt az autó, a mechanizmusok akkor is ott lesznek.

Az utolsó dolog, ami foglalkoztatnia kell egy vezetőt, a mérték. Nem építhetsz fel valami nagy dolgot csupán karizmával. Bizonyos szint után a mérték túl nagy, nem tudsz elérni elég embert. Ha azt szeretnéd, hogy valami az idők során valóban növekedjen, akkor mechanizmusokat kell építened, amely mindenkit érint nap mint nap. Amit végül nyerni fogsz, az sokkal erőteljesebb, nagyobb hatással fog bírni, mint gondoltad volna. 

Válj tervező vezetővé!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése